Üdvözöl a Szeged Budokan Harcművészeti Akadémia!
A Szeged Budokan és Csapata
Minden ember más és más ütemben fejlődik, más sebességgel halad a kitűzött cél felé. Számunkra fontos, hogy ezen igények mentén oktassunk és hogy az egyéni képességnek megfelelően fejlesszük tagjaink harcművészeti tudását. Központunkban lehetőség van hagyományos képzésre, magánórákra, edzés időn kívüli foglalkozásokra illetve egy speciális, Intenzív Tréningen (Uchideshi képzés) való részvételre.
Tanulás, Kultúra és Utazás
A Szeged Budokanban nemcsak a fizikai fejlődés, de a szellemi oktatás is központi szerepet játszik. A Seibukan Jujutsu alapító mesterével, Julio Toribio – Kanchoval közvetlen kapcsolatban állunk, ami levetővé teszi, hogy a Szeged Budokan nemzetközileg is magas szinten működjön és minden tanulónk megfelelő támogatást kapjon az előrejutáshoz.
A japán harcművészetekhez tartozó filozófia elsajátítása, illetve a japán kultúra megismerése, saját tapasztalataink átadása nagyon fontos számunkra és szeretnénk, ha tanulóink is olyan sok helyre juthassanak el a világban, amennyire csak lehet. A nemzetközi Seibukan Jujutsu szövetség részeként oktatóink számos belföldi és külföldi szemináriumon vesznek részt vagy épp tanítanak.
A kultúrális kapcsolatok ápolására évente több külföldi “Budo Túrát” is kínálunk a nálunk tanulóknak, többek között Japánba, az Egyesült Államokba és Mexikóba. Egy ilyen út során lehetőséged nyílik a mestereddel való utazásra, edzésre, az egyes stílusok alapítómestereivel való személyes találkozásra és egy másik ország kultúrájának, szokásainak részletesebb megismerésére.
A “Budo Túra” részleteiről érdeklődj az oktatóknál!
Oktatóink
Regős Krisztián
A Szeged Budokan Alapítója és Vezetője
Nemzetközileg elismert, okleveles Seibukan Jujutsu oktató, Magyarország első Menkyo Kaiden Shihan (7. fekete öves szint) fokozattal rendelkező Seibukan Jujutsu mestere, és a Seibukan Jujutsu of Hungary Szervezet elnöke. Harcművészeti tanulmányait 5 éves korában Shotakan Karatéval kezdte és azóta is elkötelezettje a Japán tradíciók és harcművészetek világának. A Seibukan Jujutsu stílusba Martina József vezette be, aki jelenleg a pécsi Bushinkan Harcművészeti Központ vezetője.
Kitartó és alázatos munkájának köszönhetően 2010-ben szerzett Seibukan Jujutsu fekete öves minősítést az amerikai Monterey Budokan központban, Julio Toribio –Kancho mellett. A következő évben személyes fejlődése céljából a kalifornia Montereybe költözött, ahol Julio Toribio mester közvetlen, belső tanítványa (Uchideshi) lett. Uchideshiként további 2 és fél éven át fejlesztette fizikai, technikai, és szellemi tudását. Ez idő alatt további mester fokozatokat ért el Enshin Itto-ryu Battojutsuból és Ninjutsuból. Toribio mester partnereként a világ számos országában tartott szemináriumot és segített a harcművészetekben fejlődni vágyóknak, többek között Mexikóban és Japánban. Mindez később lehetővé tette számára, hogy az Alapítómester által felkínált Instruktori és Dojo asszisztensi pozíciót elfogadhassa és munkájával a Monterey Budokan (Seibukan Jujutsu Honbu Dojo) fejlődését szolgálja. A program végeztével világkörüli útra indult azzal a céllal, hogy a Seibukan Jujutsu szellemiségét és technikáit tanítsa.
2015-ben tért vissza feleségével Magyarországra, ahol Szeged városát válaszotta Harcművészeti Központja székhelyének. Regős Krisztián személyes céljának tekinti, hogy támogassa azokat az embereket, akik számára fontos a testi-lelki harmónia, a használható önvédelmi tudás és a személyes fejlődés. Képzései és tréningjei minden korosztály számára elérhetőek.
“Biztos vagyok benne, hogy saját és gyermekeink biztonsága mindenki számára fontos a mai kaotikus világban. Tudásommal és szakmai tapasztolatommal ehhez kívánok az embereknek egy olyan helyet nyújtani, ahol biztonságban érezhetik magukat, ahol nyugodt körülmények között tanulhatják a különböző fogásokat, technikákat és ahová bizalommal fordulhatnak, ha segítségre van szükségük. Célom, hogy a Szeged Budokan egy olyan központ legyen, ahová fiatalok, gyerekek, felnőttek örömmel járnak, mert egy remek közösség veszi körbe őket. Várlak Téged is szeretettel!” – Regős Krisztián – Shihan
Regősné M. Kitti
Vezető instruktor
Regős M. Kitti nemzetközileg elisrmert, okleveles Seibukan Jujutsu oktató, Magyarország első női Menkyo Kaiden Shihan (7. fekete öves szint) fokozattal rendelkező Seibukan Jujutsu mestere. Harcművészeti tanulmányait édesapja, Martina József vezetése alatt kezdte, aki jelenleg a pécsi Bushinkan Harcművészeti Központ vezetője.
Egész fiatal korában, judoval kezdte harcművészeti képzését azonban az állandó versenyre járás és ezzel járó felkészülés hamar elvette kedvét a komolyabb haladástól. Felnőttként férje, Regős Krisztián hatására kezdett bele a Seibukan Jujutsu stílusba, ahol kitartó munkájával és szenvedélyével hamar jelentős sikereket ért el. 2010-ben szerzett Seibukan Jujutsu fekete öves minősítést az amerikai Monterey Budokan központban, Julio Toribio –Kancho mellett. A következő évben személyes fejlődés céljából férjével együtt a kalifornia Montereybe költözött, ahol Julio Toribio mester közvetlen, belső tanítványa (Uchideshi) lett. Uchideshiként további 2 és fél éven át fejlesztette fizikai, technikai, és szellemi tudását. Ez idő alatt mester fokozatokat ért el Enshin Itto-ryu Battojutsuból, Ninjutsuból és Aikidóból. A stílus iránti elkötelezettsége és maximalizmusa lehetővé tette, hogy Toribio mester személyi asszisztense és a Monterey Budokan Adminisztrációs vezetője legyen.
A folyamatos fejlődés mellett mindig is kiemelten foglalkozott a nők elleni erőszakkal és a női önvédelmi kurzusok fontosságával. Meghívott előadóként számos alkalommal tartott női önvédelmi kurzust a California State University Monterey-i központjában (CSUMB), illetve a világ több különböző pontján. A Szeged Budokan Instruktoraként Seibukan Jujutsu és Aikido órákat tart, illetve Női önvédelmi kurzusokat szervez az érdeklődők számára.
“Nőként kiemelkedően fontosnak tartom, hogy a mai kiszolgáltatott világban mind fizikai, mind lelki szinten képesek legyünk megvédeni önmagunkat a ránk irányuló veszélyektől. Sokan túl sokáig várnak ezzel a lépéssel, ezért személyes célomnak tartom, hogy minél több ember, köztük sok nő és fiatal lány számára át tudjam adni a harcművészetek terén megszerzett tapasztalataimat, és képes legyek egy olyan légkört teremteni a Szeged Budokan falai között, ahová örömmel járnak az emberek. Várlak Téged is szeretettel edzéseimen!” – Regősné M. Kitti – Shihan
Nagy Péter
Instruktor
Seibukan Jujutsu 6. dan, Kempo 3. kyu (barna öv) A harcművészetekkel már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem, első tapasztalataimat a judo világában szereztem. Az élet azonban egy időre más irányba terelt, és hosszú éveken keresztül a sport más területei, elsősorban a kézilabda töltötte be mindennapjaimat. Felnőttként tértem vissza a Budo útjára, immár tudatos céllal és határozott elképzelésekkel. Számomra a harcművészet középpontjában mindig az önvédelem állt. Az a törekvés vezetett, hogy megértsem a konfliktusok természetét, elsajátítsam azokat a képességeket, amelyek valódi biztonságot és magabiztosságot adnak, majd ezt a tudást mások számára is átadhassam. A gyakorlás során hamar felismertem, hogy a technikák elsajátításán túl a Budo olyan szemléletmódot kínál, amely az élet számos területén iránymutatást nyújt. Oktatóként kiemelten fontosnak tartom a közösség építését és ápolását. Hiszem, hogy a fejlődéshez nem csupán megfelelő szakmai iránymutatásra, hanem egy támogató, egymást segítő közegre is szükség van. Juhász Dávid Shihannal közösen azon dolgozunk, hogy a Szeged Budokan olyan hely legyen, ahol minden gyakorló megtalálhatja saját útját, legyen célja az önvédelem, a személyes fejlődés vagy egyszerűen egy értékteremtő közösséghez való tartozás. Eddigi harcművészeti utam során Seibukan Jujutsu 6. dan, valamint Kempo 3. kyu fokozatokat szereztem meg. Emellett folyamatosan törekszem ismereteim bővítésére, autodidakta módon tanulmányozva a kick-box és a brazil jiu-jitsu alapjait is, mert meggyőződésem, hogy a nyitottság és az állandó tanulás elengedhetetlen része a harcos útjának. Küldetésemnek tekintem, hogy tanítványainknak ne csupán technikai tudást adjak át, hanem olyan szemléletet is, amely segíti őket abban, hogy magabiztosabban, tudatosabban és nagyobb belső stabilitással nézzenek szembe a mindennapok kihívásaival.
Juhász Dávid
Instruktor
Seibukan Jujutsu 6. dan, Enshin Itto-ryu Battojutsu 4. dan Az utamat nem a harc keresése, hanem az oltalmazás iránti vágy indította el. Évekkel ezelőtt, egy éjszakai séta során szembesültem azzal a felismeréssel, hogy bár a szándékom megvolt rá, eszköztelennek éreztem magam szeretteim védelmében. Ez a pillanat fordulópontot jelentett: ekkor köteleződtem el az önvédelem és a harcművészetek világa mellett, keresve azt a tudást, amely valódi biztonságot és magabiztosságot ad. Mára a harcművészet számomra sokkal többé vált, mint puszta technikai repertoár. Seibukan Jujutsu 6. danos és Battojutsu 4. danos tanítóként, valamint az akadémia egyik vezetőjeként Nagy Péter Shihannal közösen azon dolgozunk, hogy a Szeged Budokan ne csupán egy edzőterem, hanem egy kivételes, támogató közösség legyen. Miben hiszek oktatóként? Meggyőződésem, hogy a tanítványaink sokkal többre képesek, mint amit magukról feltételeznek. Célom, hogy a mozgás és a gyakorlás segítségével rávilágítsak a bennük rejlő belső tartalékokra. Nem csupán fizikai életvédelmet tanítunk; olyan elméleti és szellemi támaszt adunk, amely a mindennapi élet kihívásai során is stabil alapot nyújt. Szemléletmód és fejlődés A Budo tanulmányozása alapjaiban formálta át a gondolkodásmódomat. Az egészségügyben végzett munkám során és a magánéletemben is nap mint nap kamatoztatom azt a helyzetelemzési képességet, amelyet a tatamin sajátítottam el: képessé váltam a dolgokat új szemszögből vizsgálni és higgadtan kezelni. Küldetésemnek tekintem egy olyan biztonságos és autentikus közeg megőrzését, ahol a japán szellemiség mentén mindenki fejlődhet fizikailag és mentálisan egyaránt. Hiszem, hogy nálunk a tanítványok valódi, használható tudást kapnak – legyen szó egy küzdelmi szituációról vagy az élet váratlan akadályairól.